[ Pobierz całość w formacie PDF ]
.Fogacer-tól tudtam meg végül, mitől billent meg a mérleg, kicsoda, mi módon tudta Lajost elhatározásra bírni.- Kedves ifjú Sioracom - mondta Fogacer, burgundi boromat kortyolgatva -, először is tudnia kell, hogy nincs e királyságban a nunciusnál fineszesebb ember, talán csak Richelieu.Miután sikerült elérnie, hogy a király négyszemközt fogadja - csak Puisieux volt még jelen -, méltatlankodva felemlegette a hugenották szemtelenségét, akik azt követelik Lajostól, hogy vonja ki Montpellier-ből a királyi helyőrséget.Azután mintegy mellékesen, még megjegyezte, hogy a hugenottákat, őfelsége miniszterei bátorítják, akik mindenáron békét akarnak kötni velük a „kis szentélyben” éppúgy, mint Val Tellinában.A bíboros ki sem ejtette a száján La Rochefoucauld nevét, s egy szóval sem említette a rangelsőség kérdését, mintha ez a tanácsbéli viszály cseppet sem érdekelné.- És mikor volt ez a beszélgetés?- Délután hat órakor.- Lajos tehát holnap fog határozni?- És nyilván kitalálja, szép, ifjú Sioracom, hogy miként fog határozni.- Nem nehéz kitalálni.A nuncius érzékeny pontján találta telibe.Franciaország a tönk szélén áll, s külpolitikája is kudarcba fulladt.És ki másnak a hibája mindez, ha nem a két Brűlart-é?Másnap Lajos valóban La Rochefoucauld bíborosnak ítélte, pontosabban: a kancellártól megtagadta a rangelsőséget.És Sillery megérezhette a kegyvesztettség jeges fuvallatát.Zavarodottságában, elég ostobán, bíborosi föveget kért a maga számára, nyilván azért, hogy ha állami hivatala magasából lezuhan, legalább puhára essék.A terv önmagában nem volt képtelenség.Szép olvasóm emlékezhet rá, hogy vannak világi bíborosok, akik csupán a diakónusi ranggal büszkélkedhetnek.Ehhez azonban az kell, hogy valaki persona gratissima legyen a Vatikán szemében.A legtöbb világi bíboros osztrák főherceg, akinek romlatlan katolicizmusához nem fér kétség.Ráadásul, ha egy francia pályázik a világi bíborosi címre, Franciaország királyának kell ezt a méltóságot kérnie a számára a pápától, ami jelen esetben teljesen kizárt volt.Az udvar nem győzött csúfolódni a szegény kancellár ötletén.Egyesek azt hangoztatták, hogy nyolcvan éve megzavarta az elméjét, mások, még gonoszabbul, azzal magyarázták kérését, hogy bíborban szeretne a sírba feküdni.Mégis beletelt néhány hónapba, amíg a bárd lehullott a Brűlart-okra.Nem mintha Lajosnak nem lett volna kedve száműzni őket máris, de nem tudott kiket állítani a helyükbe: La Vieuville-t nem szerette.Úgy találta, hogy amikor ez a katonai nemes érdekházasságot kötött a hivatali nemes leányával, frigyükben a két kaszt legfőbb hibái egyesültek: a polgárok mohósága és a nagyurak pökhendisége.És bár Lajosnál jobban senki sem volt tisztában Richelieu bíboros zsenialitásával, félt, ha megteszi az államügyek legfőbb irányítójává, kettős zsarnokság alatt kell majd nyögnie: a bíboros és az anyja zsarnoksága alatt.Eközben Richelieu sem maradt tétlen.Ezernyi fortéllyal és behízelgő nyájassággal sikerült megakadályoznia, hogy az anyakirályné fölösleges intrikákba bocsátkozzék, és még őrült dührohamairól is sikerült leszoktatnia, amik hajdanán megreszkettették a Louvre falait, s melyeket hosszan tartó, ostoba duzzogás követett.Ő maga azért nem hagyott fel a cselszövéssel, de olyan ügyesen csinálta, ahogyan az ostobácska anyakirályné sosem tudta volna.Richelieu-nek volt egy intendánsa, akivel igen elégedett volt.Az intendánsnak pedig volt egy Fancan nevű bátyja, a Saint-Germain-l'Auxerrois kanonoka, a bíboros nagy híve, aki tehetségesen és szellemesen írt.Richelieu arra ösztökélte, hogy használja eddig jórészt parlagon hagyott tehetségét, és amikor már jól látszott, hogy Lajos kiábrándult a Brűlart-okból, Fancan közzétett egy pamfletet A haldokló Franciaország címmel, amelyben a minisztereket ostorozza, akik „gyáván magára hagyták Val Tellinát, és féktelen mohóságukban közpénzeket falnak”, vagyis az ő erszényükben tűnnek el azok az adók, amelyeket azért vetettek ki, hogy szövetségeseinken segítsünk.Ebből a pamfletből ugyan a király nem sok újat tudhatott meg a Brűlart-okról.Viszont nyilvánvalóvá vált a számára, hogy amit tud, már mindenki tudja, vagyis ha nem vet véget miniszterei mesterkedésének, maga is besározódik.És 1624.február 4-én Troncon a király parancsára közölte Brűlart-ral és a fiával, hogy el kell hagyniuk a királyi udvart.Láttam, amint Troncon a Louvre folyosóján siet megvinni a hírt (királyi méltósággal, mint mindig), és megparancsoltam La Bargenak, figyelje, mikor jön vissza, és hozza be hozzám, ha kell erőszakkal is.Amikor Troncon már a foglyom volt, teletöltöttem egy kupát borral, méghozzá nem burgundival, hanem frontignani muskotállyal, azután hízelgéssel, fenyegetéssel és nem utolsósorban a muskotállyal (Troncon ugyanis nem ismerte ennek a cukros bornak alattomos hatását) rávettem, hogy szóról szóra ismételje el a minisztereknek szóló királyi üzenetet.- „Uraim - (kérem az olvasót, képzelje el, milyen lehengerlő méltósággal adhatta tovább Troncon a királyi üzenetet) -, ha ártatlannak vallják magukat azokban a vádpontokban, amelyeket kegyelmetek ellen felhoztak, Párizsban maradhatnak.Ám ez esetben a parlament vizsgálatot indít és fényt derít minden cselekedetükre.- Titkár úr - mondta erre mély sóhajjal Brűlart de Sillery -, öreg és beteg vagyok én már, hogysem elviselhetném egy per fáradalmait.Inkább már holnap útnak indulok.Öröm lesz a számomra vidéki kastélyomban kipihenni fáradalmaimat.- Hát kegyelmed, Puisieux úr? - kérdezte akkor Troncon.- A fiúi szeretet arra kötelez - mondta az álnok Puisieux -, hogy elkísérjem atyámat, és a támasza legyek vidéki magányában [ Pobierz całość w formacie PDF ]